Azokkal a kézi körfűrészekkel, amelyekhez vezetősín is tartozik pontos és egyenletes vágásokat lehet végrehajtani. Konyhai munkapultok, valamint ajtók szabásakor is használhatók, hiszen pontos méretben képesek a deszkák vágására.
Miért előnyös a vezetősín használata?
Nem csak a vágásnak, de a bevezetésnek is pontosnak kell lennie annak érdekében, hogy a végeredmény tökéletes legyen. Szögek vágásakor, illetve a szélektől távolabb eső vágások esetében mindenképpen érdemes a vezetősínt használni. Néhány gyártónál elérhetők a gumiszegélyes sínek is, amelyek segítségével a vágott élek kiszakadását is elkerülhetjük. Választás előtt nézzük meg azt is, hogy egyszerű legyen a csatlakoztatása is, hiszen azzal nagyon sok időt spórolhatunk meg. Amennyiben vállalkozásunkban szeretnénk hasznát venni ennek a szerszámnak, akkor mindenképpen a leginnovatívabb eszközt válasszuk.
Annak érdekében, hogy a körfűrésszel pontos munkát végezzünk minimum 1,5-2 fok magasságban kell kiállnia az anyagvastagságból. Ebben az esetben garantálható az, hogy a 45 fokos szöget tartani tudjuk a vágások során. A megmunkálandó anyagot mindig fikszen kell rögzíteni az asztalhoz, nehogy elmozduljon vágás közben. Az anyag vezetése nagyon fontos, hiszen csak így lehet egyenletes eredményt elérni. A leeső részeket mindig fogjuk fel, hiszen így elkerülhető az, hogy kitörjön az anyagunk. Mivel a vezetősínek hosszabbak, ezért ezek segíthetnek ebben is,
Milyen alapanyagoknál érdemes a kézi körfűrész vezetősínt használni?
Mivel egy sokoldalú gépről van szó, ezért a fa, a furnér lap, az MDF lap, a műanyag, az OSB lap és még az alumínium vágásához is használhatjuk. Alumíniumhoz speciális körfűrészre lesz majd szükségünk. A profibarkacs.hu weboldal is tud hasznos tippeket nyújtani ezen a téren.
Milyen vágások esetén használjuk a sínt?
- Hosszirányú vágásoknál, ha keskenyebb vágásokat szeretnénk.
- Keresztvágásoknál, amikor irányban végzett vágásokat kívánunk megvalósítani.
- Finomvágásoknál, amelyekre jellemzően a polcok kivágásánál lehet nagy szükségünk.
- Gérvágásnál, amikor 45 fokot vágunk. Két 45 fokos vágással még a 90 fokos sarkot is el lehet majd vele készíteni.
- Ferde vágásnál és szög vágásnál, ami a sarkok pontos összeillesztésében elkerülhetetlen.
- Merülővágásnál amikor a kezdő pozíció nem a munkadarab szélén található meg.
A sín használatával elkerülhető az, hogy az alapanyagunk tönkre menjen és pontosan ejtsük meg a tervezett vágásokat.
Nézzük is egy konkrét példát
A Wolfcraft sínt kézi körfűrészekhez tervezték. Ezzel az eszközzel maximum 66 mm vágásmélységű és maximum 200×385 mm talpméretű körfűrészt lehet pontosan vezetni. Még a hosszabb munkadarabok esetében is el lehet majd végezni az egyenes és a ferde vágásokat úgy, hogy tökéletes legyen a végeredmény. A vágásélt egy gumiszegély jelzi és ez felel a kitöredezés megakadályozásáért is. Igény esetén vásároljuk meg a vezetősín hosszabbítót, így még pontosabb a precízebb munkát tudunk végezni.