Számolom. Rendületlenül számolom. Az az igazság, hogy december 23-a óta napról napra figyelem, hogy egy-egy perccel hosszabbak a nappalok. És bár most még sok a mínusz, a szürkeség és a köd, a madarak már csicseregnek reggel, azt sugallja, hogy a tavasz és a jobb idő már úton van. Ez pedig azt is jelenti, hogy lassan itt az ideje előbújni a téli barlangból és kimerészkedni a természetbe feltöltődni. Budapestiek számára például jó választás lehet a Dunakanyar egyik gyöngyszeme, Göd, ahol csodálatos környezet, aktív programok és idegkisimító időtöltések közül válogathatunk. Mutatjuk az 5 legjobb programot, ha a párunkkal vagy a barátainkkal egy kis instant kikapcsolódásra vágyunk!
Egy ütős wellness hétvége
Van abban valami csodálatos, amikor reggel felkelünk, majd ráérősen lebattyogunk az étterembe, hogy elfogyasszunk egy bőséges reggelit. Kávéból nyugodtan belefér egy második is, sőt, ha jólesik, záróakkordként egy kekszet vagy kakaóscsigát is elmajszolhatunk. A napkezdő étkezés után pedig jöhet egy kis wellness, szauna, jacuzzi, netán egy jó masszázs. Mielőtt pedig este belevetnénk magunkat a svédasztalos vacsora ajándékaiba, jut idő egy kis olvasásra, sétára vagy épp egy parti óriás sakkra. Ehhez persze kell egy jó hotel Göd szívében.
A Duna partján található Hotel Golden Palace tökéletes választás lehet, ahol minden adott a feltöltődéshez, sőt, láthatatlan zárójelben hozzátesszük, hogy akár esküvői helyszínnek is nagyszerű lehet. Egy tartalmas nap után nincs is jobb, mint egy kényelmes, nyugodt szállás, ahol igazán ki lehet kapcsolódni. A Hotel Golden Palace kiváló választás pároknak és baráti társaságoknak egyaránt, hiszen modern környezetben, mégis barátságos hangulatban várja a vendégeket.
Duna-parti séta és piknik
Göd egyik legkülönlegesebb része a Duna-part, ráadásul a sétálós rész mentén több pihenőhely és zöldterület is található, ahol megállhatunk nézni a vizet, sportolni egy kicsit vagy akár piknikezni egyet. Mivel még nincs túl meleg, a pokrócos-leülős-majszolást érdemes elhalasztani tavaszra, de ha ezen a részen csak úgy, kabátban álldogálva elfogyasztunk egy szendvicset, koccintunk egy kis forró teával vagy forralt borral, az garantáltan átmelegíti a lelkünket.
A hideg legjobb ellenszere az aktív kikapcsolódás
Göd szinte teljesen sík tereppel rendelkezik, így a terület ideális sétáláshoz vagy kocogáshoz. A profin kiépített bringaútnak köszönhetően kétkeréken is átszáguldhatunk a településen, ha igazán sportos kedvünkben vagyunk, akár Budapestről is kitekerhetünk idáig. Sőt, ha bírjuk a kihívást, érdemes továbbkerekezni Vácig, ahol az óvárosban a hűvösebb napokon is hangulatos sétát tehetünk.
Utóirat: ha visszafelé már túl sok lenne a biciklizés, Vácott felpattanhatunk a vonatra, ami körülbelül 30 perc alatt visszavisz minket a Nyugatiba.
Ha a mozgásban megéhezünk, Gödön egyébként több vendéglátóhelyet is találhatunk, de akár a Hotel Golden Palace éttermébe is betérhetünk ebédidőben.
Kirándulás a Dunakanyarban
A Dunakanyar méltán az ország egyik legszebb része, amelyet Gödről is felfedezhetünk. Egy-egy félnapos túrához szuper úticél lehet Zebegény, Kismaros vagy Nagymaros, de ha belefér egy kis kompozás is, a Duna túloldalán lévő Visegrádra is átkelhetünk. Látnivaló mindenhol bőven akad, ha pedig útközben jól esne egy kávé, egy süti vagy valami tartalmas étel, a Dunakanyarban rengeteg újhullámos vendéglátóhely közül válogathatunk.
Kulináris kalandok a Duna mellett
A kirándulásban és az új helyek felfedezésében az a legjobb, hogy felkereshetjük a helyi éttermeket és cukrászdákat is. Gödön több izgalmas pékséget, cukrászdát, kávézót, pizzériát és hagyományos csárdát is találunk: ha több napra érkezünk, érdemes akár többet is kipróbálni.
Offline tipp: tudjuk, hogy a mai világban a telefon is helyet kap az étkezőasztalnál, de csodák tudnak születni abból, ha a mobil a táska mélyén marad. Romantikus vacsoránál így végre csak egymásra tudunk figyelni, illetve a baráti beszélgetésekből is valami igazán értékes és mély diskurzus kerekedhet.
Irány Göd!
Göd tehát ideális úti cél akár egynapos kirándulásokhoz is, de ha picit több időnk van a kikapcsolódásra, akár egy hétvégét vagy egy hosszú hétvégét is eltölthetünk itt. Ha szállásra is szükségünk van, a Hotel Golden Palace-ban nem fogunk csalódni, hiszen az itt tartózkodást nemcsak a finom ételek, hanem a kényelmes szobák, a színes programok és a pihentető wellness élmények is még emlékezetesebbé teszik majd.






