Vackor Vendégház

H-7694 Hosszúhetény, Püspökszentlászló 15.

Szállás információk

A Vackor Vendég- és Rendezvényház eredeti, XVIII. század utolsó évtizedeiben épült lakóépületet, istálló-pajta épületet és mai hozzáépített épületrészeket foglal magában. Az U-alakú, összesen 270 m2-es épületben négy, saját fürdőszobával és diszkrét bejárással rendelkező hálószoba található. Ezek igény szerint külön is kiadók, de ebben az esetben a konyhahasználat közös.
Az eredeti bejárat a 230 éves lakóház közepén a konyha-étkező helyiségbe vezet, ahol komplett, minden igényt kielégítő konyha és 18 fő ellátására alkalmas felszerelés található. Innen balra nyílik a Zengőre közvetlen kilátással bíró utcai szoba, ahol 3 állandó ágy és 2 pótágy mellett kerek asztal székekkel, ruhásszekrény és saját nagy fürdőszoba van.
A konyhából jobbra nyíló cserépkályhás lakóegysében két, franciaágyként felállított ágy és egy pótágy található a saját fürdőszoba mellett. A régi lakóházban lévő harmadik lakóegység - családi foglalás esetén - innen, vagy a "Zengő-látó" nappaliból egyaránt megközelíthető. Ebben a szobában szintén két ágy és egy pótágy, valamint ruhásszekrény és az egység saját fürdőszobája található.
A negyedik - a többitől jól elkülönülő - lakóegység az U-alakú épület jobb oldalán, az új építésű rész emeleti szobája, és a hozzá tartozó fürdőszoba. Itt három állandó ágy található, de plusz még egy ágy kényelmesen elhelyezhető igény szerint.
A lakó- és konyha-étkező helyiségeken kívül a Vackorházban két nagy nappali szoba, a kisebbik nappaliban komplett konyha cserépkályhával, borospince (a kazánházból nyílik), pihenő-pajta, istálló-műhely, padlás-galéria és egy - akár 30-40 főt is befogadni képes - panoráma tetőterasz van.
A ház így - a pihenés mellett -, alkalmas kisebb rendezvények, tréningek, tanfolyamok megtartására is. Az istálló-műhelyben aktív foglalkozások tarthatók, az elkészült alkotások a padlás-galérián kiállíthatók, és a sétáló vendégek részére bemutathatók anélkül, hogy a ház többi része zavart szenvedne.

4

A szálláshely ajánlatai az Ön által választott időpontra

4-ágyas

4-ágyas

Méret:
22 m2
Helyiségek:
1 előszoba, 1 szoba, 1 nappali szoba, 1 hálószoba, 1 étkező, 1 teljesen felszerelt konyha, 1 fürdőszoba wc-vel
Felszereltség:
nyitható ablakok, parketta, terasz, tetőtéri szoba, hegyre néző szoba, ruhásszekrény, vasaló, vasalódeszka, zuhanykabin, hajszárító, törölköző, hűtőszekrény, villanytűzhely , villanysütő , mikrosütő, kávéfőző, vízforraló
Időszak Személyek Ár
2013. június 7. - 2013. június 8. 2 főre 4 500 Ft / fő / éj
3 főre 3 800 Ft / fő / éj
4 főre 3 300 Ft / fő / éj
5 főre 3 300 Ft / fő / éj
A feltüntetett árak tájékoztató jellegűek!
2-ágyas szoba

2-ágyas szoba

Méret:
12-18 m2
Helyiségek:
3 hálószoba, 1 étkező, 1 teljesen felszerelt konyha, 1 fürdőszoba wc-vel
Felszereltség:
nyitható ablakok, parketta, terasz, ruhásszekrény, éjjeliszekrény, vasaló, vasalódeszka, zuhanykabin, hajszárító, törölköző, hűtőszekrény, villanytűzhely , villanysütő , mikrosütő, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító
Kérésre:
utcára néző szoba, kertre néző szoba, hegyre néző szoba
Időszak Személyek Ár
2013. június 9. - 2013. június 10. 2 főre 4 500 Ft / fő / éj
3 főre 3 800 Ft / fő / éj
A feltüntetett árak tájékoztató jellegűek!
3-ágyas

3-ágyas

Méret:
18 m2
Helyiségek:
1 előszoba, 1 nappali szoba, 1 hálószoba, 1 étkező, 1 teljesen felszerelt konyha
Felszereltség:
nyitható ablakok, parketta, terasz, utcára néző szoba, ruhásszekrény, fotel asztallal, vasaló, vasalódeszka, zuhanykabin, hajszárító, törölköző, hűtőszekrény, villanysütő , mikrosütő, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító
Időszak Személyek Ár
2013. június 11. - 2013. június 12. 2 főre 4 500 Ft / fő / éj
3 főre 3 800 Ft / fő / éj
4 főre 3 300 Ft / fő / éj
A feltüntetett árak tájékoztató jellegűek!
ÁFA
Idegenforgalmi adó (220 Ft / éj / fő)

Általános információk

Szoba elfoglalása: 14:00 órától (az érkezés napján)
Szoba elhagyása: 10:00 óráig (a távozás napján)
Elfogadott fizetőeszközök: Készpénz, OTP SZÉP Kártya elfogadás, MKB SZÉP Kártya elfogadás, K&H SZÉP Kártya elfogadás
Gyerekkedvezmény: 1 év alatti gyerekek ingyen, 6 év alatti gyerekek 50 % kedvezménnyel laknak a szülőkkel egy szobában.